Természetes vagy fenntartható?!

Természetes, fenntartható vagy minőségi építés?

Elgondolkodtató és élvezetes cikk Atulya K Bingham (természetes, utazó és a rendszer-független életmód díjnyertes írója), The Mud Home blog szerzője) tollából.
Az eredeti - angol nyelvű - cikket, és sok más érdekes írást itt találsz: 
Mi köze van a földépítésnek a „A zen meg a motorkerékpárápolás művészeté"-hez?

Kisebbfajta vita alakult ki a „Természetes otthonok” fórumon a földzsák házammal kapcsolatban, merthogy nyilvánvalóan nem 100%-ban természetes. Azt gondolom, hogy rendjén való megkérdőjelezni a polipropilén használatát egy otthonban, még akkor is, ha olyan kis mennyiségről van szó, ami elfér egy bőröndben. Habár egy földzsák ház nem teljesen természetes, mégis hihetetlenül fenntartható. De talán érdemes felhívnunk a figyelmet a különbségre a „természetes” és a „fenntartható” között, mert a két dolog nem egy és ugyanaz. Bár az igazat megvallva, kissé habozom, hogy belemenjek-e szőrszálhasogató, tényekkel dobálózó vitákba. Oly sokszor elveszítik menet közben, hogy mi is a lényeg. Mert azon túl, hogy természetes és fenntartható, van itt még valami más is. Mégpedig valami olyasmi, amit leginkább úgy foghatnánk meg, hogy Minőségi

De először is legyünk akkurátusak és válasszuk el a természeteset a fenntarthatótól.

A természetes építés tisztán természetes (például nem gyári és nem vegyi) építőanyagokat használ, ilyen a fa, föld, kő, bambusz, gyanta, olaj, homok, szalma és az agyag. Egészen addig, amíg egy ház teljesen természetes anyagokból áll, megkapja a „természetes ház” minősítést. Habár ez nem szükségszerűen vonja maga után azt, hogy fenntartható is.

A „fenntartható” kifejezés azt jelenti, hogy korlátlanul, ugyanazon a szinten tudsz valamit folytatni a jövőben is, mint jelenleg. Azaz nem éled fel gyorsabban a forrásokat, mint ahogy pótolni tudod őket, és nem szennyezed a környezetet.

A fenntartható építészet sokféle technikát foglal magában. Használhat olyan anyagokat, amelyek nem vezetnek a fosszilis energiaforrások drasztikus csökkenéséhez, vagy nem okoznak nagyfokú CO2-kibocsátást, vagy hulladék (gyakran nem természetes anyagok, például műanyag palackok vagy gumiabroncsok*) újrahasznosításával vagy visszaforgatásával járnak, amelyek egyébként a szeméttelepen kötnének ki, vagy olyan természetes forrásokat használ, amelyeket gyorsan lehet reprodukálni, újratermelni, mint például a bambusz.   

Ha a házamat libanoni cédrusból vagy egy százéves teakfából építem (vagy egyéb gyorsan fogyó állományú fából), akkor az természetes lesz ugyan, de nem fenntartható. Ha egy olyan helyen élek, ahol egy bizonyos nyersanyagból kevés van, mint például az agyag vagy homok egyes helyeken, és nagy mennyiségben használom ezeket a házamhoz, akkor az szintén nem fenntartható. Valószínű, hogy ez esetben messziről kell odaszállítanom a nyersanyagot, és ez sok üzemanyagot emészt fel. Vagy elhasználom hozzá a saját helyi tartalékaimat.

Mi a helyzet a fával? 

Elméletben a faházak fenntarthatók, mert a fát újra lehet ültetni. Ugyanakkor, ha valaki számításba veszi azt a sebességet, ahogyan ma a Földről eltűnnek az erdőségek, vitatható, hogy bármennyi fa használata, amelyet nem telepítettünk újra, vagy nem fenntartható ültetvényről származik, jelenleg fenntartható lenne. (A helyzet az, hogy jelenleg megközelítőleg sem ültetünk annyi fát, mint amennyit kivágunk). És akkor még ott van a fa kivágásához, elszállításához és feldolgozásához felhasznált energia… igggen.

Nehogy azt higgye bárki is, hogy ülök itt a magas lovon, és ujjal mutogatok másokra, tényleg nem. A padlóm fából van, csak hogy egy példát említsek. Ha bemerészkedünk a környezetre gyakorolt hatások „mocsarának” a sűrűjébe, a legtöbb „magas ló” pillanatokon belül süllyedni kezd.

Az is igaz, hogy a Portland cementtel szemben határozott állást foglaltam. Miért? Mert minden szempontból hibádzik: Nem természetes. Nem fenntartható (jelenleg a cementgyártás a második legmagasabb CO2-kibocsátással járó ipari tevékenyég a világon)**, és még csak nem is szükséges, és nem jó vele dolgozni, nem szép és nem kellemes benne lakni. A cement nem logikus választás semmilyen szempontból, és mégis minden más építési technológiánál többet használják az építőiparban. 

De amint túllépünk a cementen, ijesztően nagy „szürkeségben” találjuk magunkat. Ezért az elhamarkodott ítélet nem igazán segít. Az emberek túl sok félrevezető és nem kellően alátámasztott ténnyel dobálóznak, amikor a környezetről tárgyalnak. Felvonják az igazság demagóg (mahagóni? méhviasz?) zászlaját, és ez teljesen terméketlen dolog. Az egész ahhoz vezet, hogy a potenciális új „Ökoépítő Úr vagy Hölgy” belefullad a kimerültségbe, bűntudatba és az összezavarodottságba, amikor szembesül a számtalan egymásnak ellentmondó környezeti, fizikai, bürokratikus és biztonsági szemponttal. Amiből én azt látom, hogy amikor az emberek elbizonytalanodnak, tízből kilenc esetben a cementet választják. Mert a cementet legalább ismerik, és ha más nem is, de az legalább gyors. 

Minden embernek magának kell eljutnia a következtetésekig az otthonával kapcsolatban, és ezek általában az éghajlattól, földrajzi fekvéstől, forrásoktól, környezeti hatásoktól, és nem utolsó sorban a pénztől függenek. Igen, ne felejtsük el a pénzt. Mert a természetes és fenntartható építészet nem csak a fejlett országok tehetős középosztályának (nálunk csak az elitrétegnek, a fordító megjegyzése) a kiváltsága, amely a következő „Díjnyertes Dizájn” címért versenyez. A fejlődő világ nagy része nem élvezi azt a luxust, hogy mésztejben lévő kazein felett töprengjen, vagy, hogy felbérelje a környék utolsó kőművesét. Miről is beszélek? Minden ötödik amerikai élelmiszerjegyen él, szóval feltételezhetően egyáltalán nem élvezik ezt a luxust. Bolygónk lakossága nagy részének nagyon olcsó, katasztrófáknak ellenálló házra van szüksége és gyorsan. Láttam. Voltam ott. 

Mégsem ezek egyike a fő szempont. Ami a lényeget illeti, az nem a pénzről, forrásokról vagy az anyagokról szól. Hanem valami másról. Valami sokkal alapvetőbb dologról. És ezen a héten más úton-módon, egy Facebook beszélgetés során, emlékeztettek arra, hogy kifejezzem ezt az alapvető dolgot. (Az emberek kétségtelenül mást is csinálnak, mint macskás fotókat osztanak meg az idővonalukon.) 

1974-ben, Robert Pirsig megírta filozófikus regényét,  „A zen meg a motorkerékpárápolás művészetét”. Akkoriban, boldog háromévesként még nem igazán kapkodtam érte. De később, 1999-ben elolvastam, azokban az időkben, amikor valamiféle „megvilágosodást” kerestem. Sokan próbálták meghatározni a tudatosság végtelen óceánját, ami a gondolkodás mögött húzódik. Pirsig metafizikai hozzájárulása ehhez a Minőség fogalma volt. Pirsig szerint a Minőség az az alapvető erő, amely az univerzumban a dolgokat a fizikai síkon manifesztálja és kibontakoztatja. Valami, ami a kínai taóval rokon.  

És hogy jön mindez a természetes és fenntartható építészethez? A Minőségi építés nem a vályogfalról, nádtetőről vagy a lenolajról szól. Hanem arról, hogy rákapcsolódunk arra az alapvető erőre, amiről Pirsig beszél. A taóról szól. 

Huh? OK. Térjünk vissza az én földzsák házamra, amely szintén jó példa erre.

Először is, miért nem 100%-ban természetes?

He-he… Nos, itt van az összes logikus érv, mint a földrengés-, árvíz- és hurrikánállóság (mind elég gyakori Törökország mediterrán partjainál). Aztán itt vannak a pénzügyi mentségek; mindössze 6000 USD (cc.1,8 MFt) állt a rendelkezésemre. Aztán a környezetvédelmi okok; szinte bárki a világon fel tud építeni egy földzsák házat, és az fenntartható lesz, mivel olyan kicsi mennyiségben használunk polipropilént. Végül szerepet játszottak benne a „túlélési” körülmények. Egy sátorban laktam, és a tél éppen beköszöntött egy hurrikán formájában. Pánikszerűen szükségem volt valamire. 

De végső soron nem ezek voltak a döntő tényezők.

Tudod, hogy miért építettem földzsák házat? Mármint az igazi okát? 

Mert ehhez volt kedvem. 

Hopp. Ez egy érzés volt, és nem racionális dolog. Egy megérzés. Mert fél évet töltöttem egy darab földön, és kapcsolatba kerültem vele. Hallgattam rá, és inspirált; a megjelenésével, anyagaival és a formájával. Éreztem az erejét a talpam alatt, hagytam, hogy átformáljon engem és a szükségleteimet. A talaj ezen a földön tökéletes volt az építéshez, csodás volt megérinteni, ő maga részt akart venni. Női formák és energiák voltak. Körök formálódtak a szívemben. A föld, a biztonság és a szeretet gyűrűje.

Egyszerűen jól éreztem magam. Tökéletes volt. Minőségi. Meditálók, feltalálók és kreatívok mind ismerik ezt a zónát. Az őseredeti tér, messze túl a józan vitákon, ott, ahol a Minőségi felismerések születnek. 

És véleményem szerint akármilyen ház mellett is döntesz, a Minőség az, ami számít mindenek felett. Mindegy mit csinálsz, ha az, ami inspirál, egyúttal a zónában – a Minőség zónájában – van, sőt azon is túlmutat, akkor bármit is alkotsz, az tökéletes lesz. Az éppen jó. Megfelelő. Oly módon, amit még csak nem is értünk igazán.

De honnan tudhatod, hogy a Minőség zónájában vagy? Onnan, hogy fenntartod a tudatosságodat, és belépsz abba a zónába, ami túl van a gondolaton. Hogy elfelejted a számokat és a pro és kontra érveket. Úgy, hogy inkább érzel, mint gondolkodsz; a tisztaság finom és szépséges érzései ezek, megérzések, amelyek felkavarják a szívedet. Szív nélkül mit is ér egy otthon? Ha a folyamat teli van kevességgel, bizalommal, nyitottsággal és megengedéssel, és úgy tűnik, minden csodálatosan összeillik, akkor ezek jó jelei annak, hogy megtaláltad a zónát.

Nem azt mondom ezzel, hogy a racionális tudás felesleges. Vagy, hogy az elérhető források és a környezetre gyakorolt hatás nem játszik szerepet. Érezhetsz inspirációt arra, hogy építsd magadnak aranyrudakból egy kupolát, de hacsak nem botlasz bele a Nemzeti Bank kulcsaiba, elég valószerűtlen, hogy sikerrel jársz. Vagy reciprok tetőt építeni mindennemű matematikai alapjártasság nélkül, szintén elég érdekesnek bizonyulna.

A minőségi építés a Minőség zónájának, és az ésszerűségnek, illetve a forrásoknak a házassága (és igen, rájöttem, hogy itt egy bigámista van a kézfogóban). Ugyanakkor az ésszerűség önmagában nem elég. Ez nem egy hatékony döntéshozó apparátus. Nem egyensúlyozhatjuk életünk házát az érvek és ellenérvek libikókáján, mert egy egyszerű tettből is végtelen számú következmény származhat, amelyeket nem látunk előre. Nem egy behatárolt Petri csészében élünk, hanem a végtelen univerzumban telis tele ismeretlen tényezőkkel.    

A Minőségi építés nem a CO2 lábnyomodról szól. Nem is egy bámulatos küldetése az egódnak, hogy bebizonyítsd, Te vagy a Földkerekség legkörnyezettudatosabb fickója. Ez nem arról szól, hogy felvágj a szomszédjaid előtt, még csak nem is „Gaia megmentése” (akármit is értünk ez alatt). Ez azt jelenti, hogy a Minőség zónájában vagy. Hogy kapcsolatban vagy saját magaddal, a bolygóval, és ami azon is túl van, azért, hogy csodákat varázsolj elő a földből. Felejtsd el az okos vitát és a téves moralizálást, ha nem tapasztaltad meg benne a Minőséget, akkor eltévesztetted az irányt, elhibáztad. Ez van. 


*Gyakori vita, hogy a gumiabroncsok és műanyag palackok újrahasznosítása az earthship házakban fenntartható-e vagy sem, mivel mindkettő kémiai anyagokat bocsát ki lebomlás közben. (Az is igaz, hogy a szeméttelepen is így lenne.)

**Egy tonna szerkezeti beton (amiben kb. 14% cement van) előállítása 410 kg/m3 CO2 kibocsátással jár (kb. 180 kg/tonna @ sűrűség 2,3 g/cm3) (ami 290 kg/m3-re csökken, ha 30%-ban pernyével pótoljuk a cementet, l. pernye-beton). A betongyártásához köthető CO2 kibocsátás közvetlenül a betonkeverékhez használt cementtartalommal arányos; 900 kg CO2 termelődik egy tonna cement előállításakor, ami egy átlagos betonkeverék CO2 kibocsátásának a 88%-áért felelős.

Fordítás: Dr. Kovács Mónika (SzuperMA)